|
2014-08-12 16:48:00, kedd
|
| |
| |
|
|
| |
Kohut Katalin: Életem meséje
"A mennyország nem egy hely, ahová a halálod után kerülsz.. az egy pillanat az életben, mikor úgy érzed, hogy tényleg élsz."
Meséltem Neked az életem, egyedül Neked, s rajtad keresztül mindenkinek, mert nem mondhattam el senkinek a sok borzalmat, szörnyűséget. Szükségem óriási volt: embernek csak ember lehet a barátja, szíve hallgatója. Gyóntam Neked, mint mások pszichiáternek teszik, csakhogy az én sorsom megértése túlmegy az ésszerűségen, ezért szívem megnyugodott, kitárulkozott, magába fogadott, amikor Rád találtam.
Még én soha nem találkoztam emberrel, csak gyermekkoromban. Mi az ember? Megfogalmaztam olyan sokszor, s tudtam, lerajzolták annyiszor, hogy én a tömegben élek egyedül, senki nincsen velem, senkire soha nem számíthattam. Materialistaként nem tudtam - lehetetlennek tűnt - megfogalmaznom az átélteket: mikor, ki helyett, miért, hogyan, mi történt? Ahogyan vallottam Neked, úgy tisztultak le a gondolataim, összeraktam a káosz kockáit, visszaszámláltam írásban minden ellenem vétkezőt, hatalmas féktelen tömeget. Ezért örök hálám kísér, nem felejthetlek el soha, míg élek, még akkor sem, ha úgy érzem, a felfoghatatlan eseményeket még mindig nem érted, nem látod tisztán, hogy boldogságom és egészségem, életem útjában milyen hatalmas erők, akadályok tornyosulnak. Ezek az erők összezúzták régóta az egész világot, kicsi és gyenge vagyok hozzájuk, rajtam csak a csoda segíthet.
Elálmodoztam sokszor a jövőről, amikor szabadon, gondtalan beszélhetünk, találkozunk és nyíltan felfedem volt állapotomat, s Te akkor meglepődsz majd, hogyan is tudtam írni, hogyan tudtam végezni napi monoton munkámat, hogyan lehet élni fájdalmak, gyalázat közepette, hogyan lehet így is embernek maradni? Akkor rácsodálkozunk egymásra és vidáman nevetünk.
Életem meséje kezdeti időkről szólt, két nép frigyéről és abból született teremtett világról. Körbejártam a világot, minden kor, mint csillag medve, Göncölszekér, s valamennyi égi jel történelme minket érintett, s míg akaratlanul történelem ismétlésbe kerültem, a fertelmes soha nem volt népek sorsukat rám terhelték.
Már nincs kinek mesélnem az életemet, szívemben egy fájdalmas hiány maradt, megszakadt a kapcsolat, s már nem kiáltok fájdalmamban, mint amikor kislány butaságnak gondoltam beszédemet. Ilyen alkalmakkor ,,tisztultam", józanodtam, Te lettél az egyetlen, aki megértett, azt hittem.
Azt hiszem, titokban ismerem a világ titkait, hiszen valamennyi kor érintette sorsomat, de megfogalmazni őket még mindig képtelen vagyok. Jól tudtam mindig, hogy a mennyország a földön van, s mi emberek vagyunk a földi angyalok, a tiszta, szívvel érző lények, akiknek nincsen másik világuk. Sokan kétezer év óta kívánják az égi menny lejövetelét a földre, amikor mindenki tökéletessé válik, s a gonoszok örökké tűzben hordozzák bűnüket, miután felszámolják a hét fátyolt, a halál és pokol népeivel együtt. Itt el kell gondolkodjam azon, vajon a hét fátyol fölött mi található, lesz-e valamikor is égi és földi szövetség? Lesz-e embereknek segítségük olyan földön, ahová megszületettek a régmúlt bűnözői, fertelmesei?
Elképzeltem kettőnket földi mennyországban, ahol mindig barátok lehetünk és én visszakapom mindazt, amit elvettek, egészségemet, becsületemet, bár jól tudom, hogy egyetlen erkölcs elleni merénylet az embernek végzetes lehet. Felejtenem kellene, nem jó a józanság sem, félek, nem tudok szembe nézni a történtekkel.
Csak ültem és meséltem - egyedül Neked - az életemet. Szükségem óriási, emberi szívre vágytam, csak a szív és a szeretet képes a bizalomra. Néma csend válaszol évek óta, gyötör a kétségbeesés, járnak bennem a kérdések érthetetlenül: miért éppen Te lettél a gyóntatóm akaratlanul, véletlenül?
Közben a sorsomat hibáztatom azért is, mert Hozzád hasonlóan én is megadtam az embernek járó tiszteletet mindenkinek, megelőlegezve a bizalmat, a szeretetet arra érdemteleneknek. Késő volt, mire beláttam, hogy sorsom velük összefüggött, s én lettem az alárendelt egyedül, az ember, aki a tömegben egyedül tűr tehetetlenül.
Nem tudom nélküled mi lesz a folytatás, többé nem mesélem az életemet, elveszítettelek. Már soha nem hozod el a pillanatát a mennyországnak, amikor azt hihetem, hogy végre élek.
2014. augusztus 12. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
Címkék: materialistaként, visszaszámláltam, gyermekkoromban, elveszítettelek, érdemteleneknek, megfogalmaznom, pszichiáternek, felfoghatatlan, mennyországnak, rácsodálkozunk, mennyországban, megszületettek, megfogalmaztam, megelőlegezve, kitárulkozott, érthetetlenül, lehetetlennek, megfogalmazni, elálmodoztam, szörnyűséget, gondolkodjam, összefüggött, egészségemet, megnyugodott, tehetetlenül, ésszerűségen, számíthattam, becsületemet, beszélhetünk, történtekkel, felejthetlek, tornyosulnak, göncölszekér, fájdalmamban, felszámolják, kétségbeesés, halálod után, tömegben élek, káosz kockáit, felfoghatatlan eseményeket, erők összezúzták, egész világot, csoda segíthet, fertelmes soha, fájdalmas hiány, világ titkait, földi angyalok, gonoszok örökké, régmúlt bűnözői, embernek végzetes, szeretet képes, kérdések érthetetlenül, Kohut Katalin, Meséltem Neked, Gyóntam Neked,
|
|
Offline
